Passzív zajszűrés VS Aktív zajszűrés
Hallottál már arról, hogy aktív zajszűrés? Tudod mi történik, amikor két azonos hullámforma találkozik egymással? Miden, amit a passzív és aktív zajszűrés közötti különbségekről tudni szeretnél, azt ITT tudod elolvasni
Amikor feltesszük a fejünkre a Skullcandy Active Noise Cancel-es technológiával felszerelt fejhallgatóit, hirtelen nem értjük mi történik. Egyszer csak olyan csend vesz körül, amit eddig nem tapasztaltunk hagyományos, passzív zajszűrős (PNC) fejhallgatóknál. Nem hiszünk a fülünknek, hogy a külvilágból nem szűrődik be szinte semmi. Varázslatnak tűnhet, pedig rendkívül egyszerű magyarázata van.
Az aktív zajszűrés (ANC) a fizikából ismert hullám elven alapul. Ha két azonos hullámforma szembe találkozik egymással, akkor azok kioltják egymást. Ez igaz a hanghullámokra is, az olyan állandó, konstans zajokra, melyek folyamatosan körülvesznek az utcán, a tömegközlekedési eszközökön, repülőgépen, vagy egyéb zajos helyeken. Bekapcsolás után a fejhallgató oldalaiba épített mikrofonok folyamatosan lehallgatják ezeket a hullámformákat és egy chip segítségével a tükörképüket sugározzák vissza a hangszórókba, így oltva ki a zajok nagyjából 80%-át.
Ehhez párosul az extra puha és rendkívül jól szigetelő fülpárna, amely a passzív zajszűréssel járul hozzá ahhoz, hogy a lehető legkevesebb külső hatás érje a fülünket. Ráadásul ezek a fülpárnák memóriahabos felépítése egyedi illeszkedést és kényelmet kölcsönöznek a fejhallgató-tulajdonosoknak. E három tényező pedig egy olyan egyedül álló érzést biztosít, mintha vattacukrot dugnánk a fülünkbe. Csendterápiának is alkalmas, de azért mégis csak jobb, ha pörgős ütemeket, dübörgő mélyhangokat és kristálytiszta vokálokat hallgatunk vele.
Nézz hát körül fejhallgatóink között, amikre most 30% kedvezménnyel tudsz lecsapni az alábbi linken:
További hírek
Élvezd a teljes és tiszta hangzást Skullcandy Smokin Buds fülhallgatóval!
Gyakran hallgatsz zenét vagy nézed a kedvenc műsorodat, amit szeretnél zavartalanul tenni? Sportolás és utazás közben is előnyödre válik a Skullcandy Smokin Buds!
RészletekSkullcandy Jib True Wireless fülhallgató: egyszerű és nagyszerű
Rendszeresen hallgatsz zenét, és szeretnél egy kiváló minőségű, egyszerűen használható fülhallgatót? Válaszd a Skullcandy Jib True Wireless valamelyikét!
RészletekSkullcandy Dime 2 fülhallgató: prémium hangzás miniben
Praktikus és kiváló minőségű fülhallgatót keresel, amit magaddal vihetsz bárhova? Próbáld ki a Skullcandy Dime 2 fülhallgatót, elégedett leszel minden szempontból!
RészletekSkullcandy vezeték nélküli fülhallgató: egyszerű és kiváló megoldás
Zenehallgatáshoz vagy tanuláshoz keresel fülhallgatót? Gyakran tartózkodsz zajos környezetben? A legjobb megoldás a Skullcandy bluetooth fülhallgató.
RészletekSkullcandy SLYR Pro: személyre szabott megoldás a felhőtlen élményekért
Sok időt töltesz PC játékkal, vagy más eszközöket használsz a játékos kikapcsolódáshoz? Egyedi megoldást keresel? Válasszd a kiváló Skullcandy SLYR Pro fejhallgatót!
RészletekSkullcandy gamer fejhallgató, a még élvezetesebb játékhoz
Szeretnéd még jobban élvezni, átélni a különböző játékokat? Válaszd a kikapcsolódáshoz a Skullcandy SLYR fejhallgatót, a minőségi hangzás garantált!
RészletekA Skullcandy JIB True 2 fülhallgató: innováció a zenehallgatásban
Skullcandy JIB True 2 fülhallgató többféle színben, jó áron kapható! Válaszd te is a fülhallgatók legújabb generációját, használd ki a korszerű technikát!
RészletekSkullcandy TRANSPARENT nyereményjáték szabályzat
Skullcandy TRANSPARENT nyereményjáték szabályzat
RészletekSkullcandy Sesh Evo-n keresztül jobban szólnak a kedvenceid
A Skullcandy Sesh Evo fülhallgató kicsi és rengeteg dolgot tud. A Sesh új változatában sok minden elfér, hallgass bele!
RészletekSkullcandy Sesh EVO True Wireless fülhallgatóval jól járhatsz!
Skullcandy Sesh EVO True Wireless fülhallgatóval jól járhatsz!
RészletekSkullcandy Tile: találd meg könnyedén a fülhallgatód!
Skullcandy Tile: találd meg könnyedén a fülhallgatód!
RészletekA Skullcandy fülhallgatók a home office-ban is remekelnek!
A Skullcandy fülhallgatók a home office-ban is remekelnek!
RészletekMegérkezett a új Spoke!
Az új Spoke tökéletes kombinációja a magas technológiai szintnek és a könnyű használhatóságnak. Megkapod a vezetéknélküliség szabadságát és minden szükséges funkciót.
RészletekPasszív zajszűrés VS Aktív zajszűrés
Hallottál már arról, hogy aktív zajszűrés? Tudod mi történik, amikor két azonos hullámforma találkozik egymással? Miden, amit a passzív és aktív zajszűrés közötti különbségekről tudni szeretnél, azt ITT tudod elolvasni
Részletek